Társasingatlankezelő

A közös képviselő és intéző bizottság

A társasház ügyvezetését, mely lényegében az ingatlan kezeléséből áll, a közös képviselő, vagy az intéző bizottság láthatja el. A társasházkezelési tevékenység nagyobb, pl. középmagas épület esetében több hozzáértést, szakmai ismereteket igényel. Ennek kötelező előírása azonban csak fokozatosan vezethető be, ezért egyenlőre a törvény a lényegében üzletszerűen házkezeléssel foglalkozó személyektől kívánja csupán meg a szakképesítés megszerzését.

A tulajdonostárson, vagy a társasházban lakón kívüli személy tehát kellő felkészülési időt követően csak akkor végezheti tevékenységét, ha e szakképesítést megszerzi.

A törvény részletesen megállapítja a közös képviselőnek a társasház költséggazdálkodással kapcsolatos feladatait, kötelező jelleggel előírva azokat a tartalmi elemeket, melyek a költségvetés elfogadásához, illetve a végrehajtás ellenőrzéséhez mindenképpen szükségesek.

Az éves elszámolás elfogadását követően alkalmazható lesz a közös képviselő tárgyévi tevékenységének elfogadása, az azzal kapcsolatos tevékenység jóváhagyása, amellyel elejét lehet venni az utólagos és gyakran fölösleges belső vitáknak. Természetesen a felmentvény megadása nem jelenti a kártérítési igényről való lemondást.

Az 1997. évi CLVII. törvény nem kívánt változtatni a közös képviselő, illetve az intéző bizottság elnökének képviseleti jogosultságán, tehát eljárhatnak a bíróság előtt is, és annak sincs akadálya, hogy – elsősorban a komoly jogismeretet kívánó ügyekben – ügyvédet bízzanak meg a társasház képviseletével.

A törvény rendelkezik arról, hogy a szakképzésről szóló törvénynek megfelelően az illetékes miniszter állapítsa meg a tulajdonosokon, és a lakókon kívüli személy által végzett társasházkezelés szakképesítési feltételeit (38/1997. (VI. 27.) BM rendelet).

Az intéző bizottság létesítése lényegében a tulajdonostársak általi saját épületkezelésre ad formát, míg a közös képviselői tisztség betöltésével jellemzően a tulajdonostársakon kívüli, házkezelésre szakosodott vállalkozó bízható meg.